JÁNOS11

Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő testvérének, Mártának falujából.

Az a Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és a hajával törölte meg annak lábait: az ő testvére, Lázár volt beteg.

Testvérei tehát hozzá küldtek, s ezt üzenték: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg.“

Jézus pedig, amikor ezt meghallotta, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.“

Jézus pedig szerette Mártát és annak nővérét és Lázárt.

Mikor tehát meghallotta, hogy beteg, akkor két napig maradt azon a helyen, ahol volt,

de azután ezt mondta tanítványainak: „Menjünk ismét Júdeába.“

A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak téged megkövezni a júdabeliek, és újra odamégy?“

Jézus így felelt: „Vagy nem tizenkét órája van-e a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világnak világosságát.

De aki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság.“

Ezeket mondta nekik, és hozzátette: „Lázár, a mi barátunk, elaludt, de elmegyek, hogy felköltsem őt.“

A tanítványai azt mondták erre: „Uram, ha elaludt, meggyógyul.“

Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy álomba merülésről szól.

Ekkor aztán Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt,

és örülök, hogy nem voltam ott, tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el őhozzá!“

Tamás, akit Ikernek hívtak, azt mondta tanítványtársainak: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.“

Jézus pedig elment, és úgy találta, hogy Lázár már négy napja van a sírban.

Betánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamnyira,

ezért a zsidók közül sokan mentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérük miatt.

Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária pedig otthon ült.

Márta ekkor ezt mondta Jézusnak: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.“

Jézus ezt mondta neki: „Feltámad a testvéred.“

Márta ezt mondta neki: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.“

Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él,

és aki él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?“

Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendő.“

Amint ezeket mondta, elment, és titkon szólította az ő testvérét, Máriát, mondván: „A Mester itt van, és hív téged.“

Mihelyt ez meghallotta, felkelt hamar, és hozzáment.

Jézus pedig nem ment még be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahová Márta elébe ment.

A zsidók azért, akik ővele otthon voltak, és vigasztalták őt, látva, hogy Mária hamar felkelt és kiment, utánamentek, ezt mondva: „A sírhoz megy, hogy ott sírjon.“

Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátva őt, a lábaihoz esett, ezt mondva neki: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem.“

Jézus pedig, amint látta, hogy sír, és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsult lelkében, és igen megrendült.

És mondta: „Hová helyeztétek őt?“ Mondták neki: „Uram, gyere, és lásd meg!“

Könnyekre fakadt Jézus.

Mondták azért a zsidók: „Íme, mennyire szerette őt!“

Némelyek pedig ezt mondták közülük: „Ő, aki a vaknak szemét felnyitotta, nem tehette volna-e meg, hogy ez ne haljon meg?“

Jézus pedig újra felindulva magában, odament a sírhoz. Az pedig egy üreg volt, és kő feküdt rajta.

Jézus ezt mondta: „Vegyétek el a követ.“ A megholtnak nőtestvére, Márta ezt mondta neki: „Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.“

Jézus ezt mondta neki: „Nem mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét?“

Elvették azért a követ onnan, ahol a megholt feküdt. Jézus pedig felemelte szemeit az égre, és mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem.

Tudtam is, hogy te mindenkor meghallgatsz engem, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.“

És mikor ezeket mondta, fennhangon kiáltott: „Lázár, jöjj ki!“

És kijött a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orcája kendővel volt leborítva. Mondta nekik Jézus: „Oldozzátok el, és hagyjátok elmenni.“

Sokan hittek őbenne azok közül a zsidók közül, akik Máriához mentek, és látták, amiket cselekedett.

De némelyek azok közül elmentek a farizeusokhoz, és elbeszélték nekik, amiket Jézus cselekedett.

Egybegyűjtötték azért a papi fejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondták: „Mit cselekedjünk? Mert ez az ember sok csodát művel.

Ha ekképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljönnek majd a rómaiak, és elveszik tőlünk mind a helyet is, mind a népet is.“

Egy pedig közülük, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, mondta nekik: „Ti semmit sem tudtok.

Még arra sem gondoltok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és ne az egész nép vesszen el.“

Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivel abban az esztendőben főpap volt, jövendőt mondott, hogy Jézus meg fog halni a népért,

és nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.

Ama naptól azért azon tanakodtak, hogy őt megöljék.

Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevű városba, és ott tartózkodott az ő tanítványaival.

Közel volt pedig a zsidók húsvétja: vidékről sokan mentek fel Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak.

A templomban állva keresték Jézust, és így szóltak egymáshoz: „Mit gondoltok, hogy nem jön-e fel az ünnepre?“

A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsot adtak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse, hogy megfogják.