JÁNOS20

A hétnek első napján pedig korán reggel, amikor még sötét volt, odament a magdalai Mária a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírról.

Elfutott tehát, és elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt!“

Elment tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.

Együtt futottak mindketten: de a másik tanítvány hamar megelőzte Pétert, és előbb jutott a sírhoz,

és lehajolva látta, hogy ott vannak a lepedők, de mégsem ment be.

Nyomban utána megjött Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a lepedők ott vannak.

És a keszkenő, amely a fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.

Akkor aztán bement a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és látott és hitt.

Mert nem értették még az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból.

A tanítványok ezután visszamentek az övéikhez.

Mária pedig kinn állt a sírnál és sírt. Amíg azonban siránkozott, behajolt a sírba,

és látott két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt.

Azok ezt mondták neki: „Asszony, miért sírsz?“ Azt mondta nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.“

És mikor ezeket mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az.

Mondta neki Jézus: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?“ Ő pedig azt gondolva, hogy a kertész az, ezért azt mondta neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem.“

Jézus ezt mondta neki: „Mária!“ Az megfordult, és ezt mondta neki: „Rabbuni!“ – ami azt jelenti: Mester!

Jézus azt mondta neki: „Ne érints engem, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz, hanem menj az én atyámfiaihoz, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.“

Elment a magdalai Mária, hírül adva a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.

Mikor azért este lett, azon a napon, a hétnek első napján és mikor az ajtók a zsidóktól való félelem miatt zárva voltak ott, ahol egybegyűltek a tanítványok, eljött Jézus, megállt középen, és ezt mondta nekik: „Békesség néktek!“

És ezt mondva megmutatta nekik a kezeit és az oldalát. Örvendeztek azért a tanítványok, hogy látják az Urat.

Ismét mondta nekik Jézus: „Békesség néktek! Amiképpen engem küldött az Atya, én is küldelek titeket.“

És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, és mondta nekik: „Vegyetek Szent Lelket.

Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak, akikéit megtartjátok, megtartatnak.“

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt ővelük, amikor eljött Jézus.

A többi tanítvány ezt mondta neki: „Láttuk az Urat.“ Ő pedig azt mondta nekik: „Ha nem látom a kezein a szegek helyeit, és be nem teszem ujjaimat a szegek helyébe, és kezemet be nem teszem az oldalára, semmiképpen el nem hiszem.“

És nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, Tamás is ő velük volt. Noha az ajtó zárva volt, bement Jézus, és megállt középen, és mondta: „Békesség néktek!“

Azután mondta Tamásnak: „Hozd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, és hozd ide a kezedet, és tedd az én oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.“

Tamás pedig így felelt: „Én Uram és én Istenem!“

Jézus ezt mondta neki: „Mivel láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.“

Sok más jelt is tett ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt híve, életetek legyen az ő nevében.