ZSIDÓKHOZ7

Mert ez a Melkisédek, Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozott és őt megáldotta,

akinek tizedet is adott Ábrahám mindenből, aki először is, ha nevét magyarázzuk, az igazság királya, azután pedig Sálem királya, azaz a békesség királya is,

aki apa, anya nélkül, nemzetség nélkül való, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de miután hasonlóvá lett az Isten Fiához, pap marad örökké.

De nézzétek, milyen nagy ő, akinek Ábrahám pátriárka tizedet adott zsákmányából.

Akik Lévi fiai közül nyerik el a papságot, szintén van parancsuk arra, hogy a törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól, jóllehet ők is Ábrahámtól származtak,

de az, aki nem az ő nemzetségükből való, mégis tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéret birtokosát megáldotta,

pedig nem lehet vitás, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.

Itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, akiről bizonyságunk van, hogy él.

És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott,

mert jelen volt már atyja ágyékában, amikor annak elébe ment Melkisédek.

Ha tehát a lévita papság által elérhető volna a tökéletesség, (mert a nép ez alatt kapta a törvényt), mi szükség még azt mondani, hogy más pap támadjon Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?

Mert a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is.

Mert az, akiről ezeket mondjuk, az más nemzetségből származott, amelyből senki sem szolgált az oltárnál,

mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadt, amely nemzetségre nézve Mózes semmit sem szólt a papságról.

És az még inkább nyilvánvaló, ha Melkisédekhez hasonlóan támad más pap,

aki nem a testi leszármazás törvénye szerint, hanem az örökkévaló élet ereje szerint lett pappá.

A bizonyságtétel így szól: „Te pap vagy örökké, a Melkisédek rendje szerint.“

Mert az előbbi parancsolat eltöröltetik, mivel erőtlen és haszontalan.

A törvény ugyanis semmiben sem vezetett tökéletességre, de egy jobb reménységet ébreszt, amely által közeledünk Istenhez.

Jézus nem eskü nélkül lett pappá, (amazok meg eskü nélkül lettek papokká,)

hanem annak esküjével, aki azt mondta neki: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké Melkisédek rendje szerint.“

Ezért tehát Jézus jobb szövetségnek lett kezesévé.

Azok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg.

Ő viszont, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága.

Ezért Ő mindenképen üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak Istenhez, mert Ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.

Mert ilyen főpap illet hozzánk, aki szent, ártatlan, szeplőtlen, bűn nélküli, és aki magasabbra jutott az egeknél.

Neki nincs szüksége arra, hogy mint a főpapok napról-napra saját bűneiért mutasson be áldozatot, és csak azután a népéért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát föláldozta.

Mert a törvény gyarló embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü szava pedig az örökre tökéletes Fiút.