APOSTOLOK16

Eljutott Derbébe és Lisztrába is. És íme volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak, de görög atyának fia,

akiről jó bizonyságot tettek a Lisztrában és Ikóniumban élő atyafiak.

Őt Pál magával akarta vinni, és körülmetélte őt a zsidókra való tekintettel, akik azokon a helyeken voltak: mert mindnyájan ismerték atyját, hogy görög volt.

Amint átmentek a városokon, meghagyták nekik, hogy tartsák meg azokat a rendeleteket, amelyeket a Jeruzsálemben levő apostolok és vének hoztak.

A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és számuk naponként gyarapodott.

Mivel a Szentlélek megtiltotta, hogy az igét Ázsiában hirdessék, körbejárták Frígiát és Galácia tartományát.

Mízia felé mentek, és igyekeztek Bitíniába jutni, de nem eresztette őket a Lélek.

Áthaladtak azért Mízián, lementek Tróászba.

Azon az éjszakán látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfiú állt előtte, kérve őt: „Gyere át Macedóniába, és légy segítségül nekünk!“

Mihelyt pedig a látomást látta, azonnal igyekezett elmenni Macedóniába, megértve, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangéliumot.

Elhajózva Tróászból, egyenesen Szamothrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba.

Onnét pedig Filippibe, amely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa. Ebben a városban töltöttünk néhány napot.

Szombatnapon kimentünk a városon kívül egy folyóvíz mellé, ahol az imádkozás szokott lenni, és leülve beszélgettünk az egybegyűlt asszonyokkal.

Egy Lídia nevű, Thiatíra városbeli bíborárus asszony, aki félte az Istent, hallgatott ránk. Az Úr megnyitotta szívét, hogy figyeljenek azokra, amiket Pál mondott.

Amikor pedig megkeresztelkedett egész házanépével együtt, kért minket: „Ha az Úr hívének ítéltetek engem, gyertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszolt minket.“

Történt pedig, hogy amikor a könyörgésre mentünk, egy szolgálóleányka jött elénk, akiben jövendőmondásnak lelke volt, és az ő urainak nagy hasznot hajtott jövendőmondásával.

Követte Pált és minket, és így kiáltott: „Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, akik nektek az üdvösségnek útját hirdetik.“

És ezt több napon át művelte. Pál azonban megharagudott és hátrafordulva, ezt mondta a léleknek: „Parancsolom neked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle.“ És kiment abban az órában.

Amikor látták urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogták Pált és Szilászt, a piacra vonszolták őket a hatóságok elé.

Odavezették őket a bírákhoz és ezt mondták: „Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat.

Olyan szertartásokat hirdetnek, amelyeket nem szabad elfogadnunk, sem cselekednünk, mivel rómaiak vagyunk.“

És velük együtt támadt a sokaság ellenük. A bírák pedig letépették ruháikat, megvesszőztették őket.

Miután sok ütést mértek rájuk, börtönbe vetették őket, megparancsolva a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket.

Ezt a parancsot megfogadva, a belső tömlöcbe vetette őket, és lábaikat kalodába szorította.

Éjféltájban pedig Pál és Szilász imádkozott, és énekkel dicsőítették az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket.

Hirtelen nagy földindulás lett, annyira, hogy megrendültek a börtön alapjai, és azonnal megnyílt az összes ajtó, és mindnyájuknak lehulltak bilincsei.

A börtönőr pedig fölserkent, és látta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta kardját, és meg akarta magát ölni, mert azt gondolta, hogy elszöktek a foglyok.

Pál azonban hangosan kiáltott: „Semmi kárt ne tégy magadban, mert mindnyájan itt vagyunk!“

Ő pedig világosságot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Szilász elé;

majd kihozta őket, ezt és mondta: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek??“

Azok pedig ezt mondták: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!“

És hirdették az Úr igéjét neki és mindazoknak, akik a házánál voltak.

Ekkor magához vette őket az éjszakának abban az órájában, megmosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt.

Azután bevitte őket házába, asztalt terített nekik, és egész háznépével együtt örvendezett, hogy hitt az Istennek.

Amikor pedig megvirradt, a bírák elküldték a szolgákat ezt üzenve: „Bocsásd el azokat az embereket.“

A börtönőr pedig tudtatta ezeket Pállal: „A bírák ide küldtek, hogy bocsássalak el titeket: most azért távozzatok, menjetek el békességgel!“

Pál pedig ezt mondta nekik: „Megvesszőztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és börtönbe vetettek: és most alattomban akarnak bennünket elküldeni? Nem úgy, hanem jöjjenek ők maguk, és vezessenek ki minket.“

A szolgák pedig megmondták a bíráknak ezeket a beszédeket. Azok pedig megijedtek, amikor meghallották, hogy rómaiak,

odamentek, megkövették és kivezették őket, kérték, hogy menjenek el a városból.

Amint kijöttek a börtönből, bementek Lídiához. Amikor meglátták az atyafiakat, vigasztalták őket, és eltávoztak.