Timóteusnak, az én szeretett fiamnak: Kegyelem, irgalmasság, békesség az Atya Istentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.
Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok, hogy szüntelen gondolok rád könyörgéseimben éjjel és nappal,
Eszembe jutott ugyanis képmutatás nélküli hited, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve, hogy benned is.
Ezért emlékeztetlek téged, hogy szítsd fel Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által benned van.
Ne szégyelld tehát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem velem együtt szenvedj az evangéliumért Istentől kapott erővel,
aki megtartott minket, és szent hívással elhívott, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet nekünk Krisztus Jézusban adott az idők kezdete előtt,
ami pedig most nyilvánvalóvá lett a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki legyőzte a halált, és világosságra hozta az életet és halhatatlanságot az evangélium által.
Ezért szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok abban, hogy ő a nála letett kincsemet megőrzi ama napra.
Az egészséges beszéd példájának tartsd, amit tőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.
Az Úr legyen irgalmas Onéziforosz háza népéhez, mert sokszor megvidámított engem, és bilincseimet nem szégyellte,