Végül imádkozzatok értünk, atyámfiai, hogy az Úr beszéde terjedjen és megdicsőüljön, ahogyan közöttetek is,
A mi Urunk Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, atyámfiai, hogy tartsátok távol magatoktól azokat az atyafiakat, akik nem rendesen élnek, nem a szerint a tanítás szerint, amelyet tőlünk kaptak.
Magatok is tudjátok, hogyan kell minket követnetek, mert mi nem viselkedtünk közöttetek rendetlenül.
Senkinek kenyerét ingyen nem ettük, hanem vesződséggel és fáradsággal éjjel-nappal dolgoztunk, hogy közöttetek senkinek se legyünk terhére.
Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például állítsuk elétek, hogy minket kövessetek.
Mert azt halljuk, hogy közületek egyesek rendetlenül élnek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat cselekszenek.
Az ilyeneknek meghagyjuk, és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendesen munkálkodva a maguk kenyerét egyék.
Ha pedig valaki nem engedelmeskedik e levélben írt tanításnak, azt jegyezzétek meg, kerüljétek társaságát, hogy megszégyenüljön,
Maga pedig a békességnek Ura adjon nektek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!