Lássátok meg, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg őt.
Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk ő hozzá, mert meg fogjuk látni őt amint van.
Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva bűnben van. Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
Senki sem cselekszik bűnt, aki Istentől született, mert Isten Igéje van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született.
Erről ismerhetők meg Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszik igazságot, az nem Istentől való, és az sem, aki nem szereti atyjafiát.
Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól való volt, és meggyilkolta testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert cselekedetei gonoszok voltak, testvéréi pedig igazak.
Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életre, mert szeretjük atyánkfiait. Aki nem szereti atyjafiát, a halálban marad.
Arról ismerjük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk. Ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket atyánkfiaiért.
Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy atyjafia szükségben van, és bezárja előtte szívét, hogyan marad meg abban Isten szeretete?
Az pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk.